Most komolyan? Erre a kérdésre hogyan lehet egyszerűen válaszolni? Sehogy. 

Nem olyan rég egy kedves barátom, akivel hosszú-hosszú idő óta nem beszéltem -ennek okát ne firtassuk, hiszen az élet produkál olyan helyzeteket, amikor messze sodor embereket egymástól egy időre, hogy ráébredjenek, mennyit is jelen számukra a kapcsolatuk, barátságuk. 

Nos, ez a kedves barátom tette fel nekem az adott kérdést. Akkor hirtelen csak kettő szó jutott eszembe, amelyek messze nem tükrözik a valóságot. Sőt, mondhatni olyan elcsépelt. Csodálatos és nehéz.

De teltek a napok és ez a kérdés nap mint nap ott motoszkált a fejembe és nem hagyott nyugodni. A pontos választ ennek ellenére a mai napig nem tudom. Csak érzem, hogy minden nehézség és fájdalom ellenére mégis valóban csodálatos. Soha nem éreztem az anyaságot mézes mázas állapotnak, hiszen mondanom sem kell, amit a közösségi médiában, reklámokban látunk az mind mind hazugság és az igazság elferdítése, hiszen rengeteg gond, probléma és fájdalom van a boldog pillanatok mellett. Azoktól az anyáktól pedig szívesen megkérdezném, hogy mit szednek, mert nekem is kell a cuccból, akik csak rózsaszín szemüvegen keresztül látják az anyaságot és csak azt tudják szajkózni, hogy: Bezzeg az én gyerekem már ül,áll,eszik,egyetemre jár pár hónapos korára..... Ti vagy nagyon más bolygón éltek vagy hazudtok.Ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy a lányaimmal teljes az életem. Még akkor is ha, néha azt érzem, hogy szeretném magam fellövetni a Holdra egy kis csend és nyugalom érdekében és esküszöm, ebben a a helyzetben még a világűr hidege sem zavarna. Pedig a férjem szerint egy fagyosszent vagyok, hiszen az én tűrőképességem a 23-25 celzius fokra van bekalibrálva. 

Mosolyogva gondolok vissza azokra a pillanatokra, amikor először hasra fordultak, amikor először tették meg az első lépéseiket, vagy amikor kimondták az első szavukat. Ezt a momentumot a mai napig árulásnak érzem, hiszen egyik gyerekemnek sem az anya volt az első szava. Sorolhatnám még a sok boldog első pillanatokat, mint például az első rajzot rólam. Isten látja a lelkem én nagyon örültem azoknak a rajzoknak, de az első pillanatban, amikor a kezembe vettem azt, hát mondanom sem kell, hogy legszívesebben felnevettem volna. Akkor ott, azon a hófehér papírlapon mindenre hasonlított az a szerencsétlen figura, csak rám nem. Ennek ellenére a mai napig féltve őrzöm, ahogyan azt a befőttesüvegnyi kavicsot is, amit a sétálásaink során kaptam tőlük ajándékba.

Egyszer megkérdeztem anyukámat egy kiadós hiszti és veszekedés után,összetörten és tehetetlenül potyogtak a könnyeim, hogy vajon én is ilyen voltam gyerekként? A válasza a földbe döngölt. Még rosszabb...hangzott a válasz. Kis csend után csak annyit kérdeztem anyukámtól: akkor csak kettő dologra vagyok kíváncsi. Hogy nem tekerte ki a nyakam és ő még, hogy nem lőtte fejbe saját magát. Döbbent csend következett, majd csak annyit mondott, mert szeretlek. 

De ne csak a jó és boldog emlékeken nosztalgiázzunk, mert nem hiába mondtam azt a barátomnak, hogy az anyaság nehéz. Nehéz mind fizikailag és mind lelkileg, mert hát a fizikai fáradtság egy idő után, már amikor kissé önállóbbak lesznek, elmúlik és pihenhetsz, de a lelki....a lelki, az életed végéig veled marad, hiszen hiába nőnek fel, te akkor is az anyjuk maradsz és minduntalan aggódsz miattuk. Nehéz volt sokszor elviselni a hisztit, a dackorszakot, a miért korszakot, de tudod mi még a nehéz? Amikor ott ülsz az ágya mellett amikor beteg és tehetetlenűl figyeled őt. Na ez pokolian nehéz. 

Nehéz, mert tudod, hogy te vagy az anyja és neked kell rá vigyázni, óvni, félteni, de te tehetetlen vagy, pedig bármit megtennél érte. Szörnyű érzés. Ahogyan az is, ha a gyermeknek lelki fájdalmai vannak és te tudod, hogy hogyan kell ezt a problémát megoldani felnőtt módjára, de az isten szerelmére, ő még csak egy gyerek. Egy gyerek, akinek a te támogatásoddal, de tulajdonképpen mégis egyedül kell keresztül mennie, hogy a későbbiekben egy boldog, önálló, erős felnőtt lehessen. Embert próbáló feladat.

Milyen érzés anyának lenni? Csodálatos, de pokolian nehéz és egy életen át tart.