-Ébredj K-27 tesztalany! 

Elíz lassan kinyitotta a szemét. Az ágya mellett Aura állt, aki, mint minden reggel, most is mély és szinte mindig nyugodt, meggyőző hangján ébresztette őt. Aura beszédmódja olykor roppantul idegesítette Elízt, mert bár történhetett bármi, ő sosem lépett ki a kulturált és intelligens, professzionális szerepből, így minden szava átgondolt és céltudatos volt. A lány még sosem hallotta őt káromkodni, kiabálni vagy kétségbe esni. Szinte semmiféle érzelem nem látszott az arcán. Ha valaki nem ismerné, ránézésre meg sem tudná állapítani, hogy bizony nem egy hús-vér emberről van szó, hanem egy Androidról. Elíz kelletlenül ült fel az ágyon és megvető pillantással nézett Aura-ra. 

-Végre felébredtél K-27 tesztalany. Ez remek, kezdődhet a mai tesztprogram. 

-ELÍZ! ELÍZ a nevem te istenverte gép! 

Förmedt rá a lány az Androidra, miközben gyilkos pillantást vetett rá. 

-A neved, vagy inkább a kódod K-27. Az emberi mivoltod megszűnt létezni, ahogy bekerültél ide a kutatóintézetbe. Te itt csak egy tesztalany vagy. 

Aura hangja, hideg és kimért volt, de egy pillanatnyi tétovázás suhant át a mindig professzionális ábrázaton, ahogy közelebb lépett az ágyhoz és a csuklójánál fogva felhúzta a lányt, aki heves ellenkezése ellenére is tehetetlen volt az Androiddal szemben. Aura magasabb volt Elíznél majd fél fejjel, és erősebb is, atletikus alkatának köszönhetően.  Hiszen fém vázára egy szépen kidolgozott, de nem túl izmos férfitestet húztak. Amikor Aura megfordult, hogy felhúzza őt az ágyról, a mozgása olyan könnyed volt, mintha lebegne. “Mintha táncolna”, gondolta Elíz irigykedve. “A robotok még kecsesebbek is nálunk?!"  Persze, neki könnyű, gondolta keserűen, ő egy tökéletesre tervezett gép. Én meg itt vagyok, fogolyként, elveszve ebben a pokolban. 

Az Android valóban teljesen emberi külsőt kapott egykori megalkotójától, hiszen egy igazán jóképű teremtményt hozott össze, amolyan minden lány álma típust. Éjfekete haja, mandula szemei, melyek olyan nagyon sötétek voltak, hogy képtelenség volt megkülönböztetni vajon milyen színű, fekete vagy mélybarna.  

Ez a rejtélyesség és mélység Aura szemeiben titokzatosságot és komplexitást sugallt Eliz számára, ami ellentétben áll a külsőleg tökéletes, de érzelemmentes Android képével, amit az emberek elvárnának. Mindez gondolkodó és mély jellemet tükrözött. 

  Bár Aura külsőre tökéletesen emberinek tűnt, belső világa különleges és egyedi volt. Amit Elíz eddig megfigyelt vele kapcsolatban az az, hogy érdeklődése széleskörű, szeret tanulni, felfedezni az emberi érzelmek és kapcsolatok mélységét. Ugyanakkor Elíz szerette volna munkájának tulajdonítani ezt a különös érdeklődést, de néha elbizonytalanodott. Túl mélyen néz a szemembe, gondolta borzongva, túl sokat kérdez, túl sokat figyel. 

 A lány sokban hasonlított az Android-hoz, vagy talán pont fordítva, hisz itt Aura volt a mesterségesen létrehozott életforma. Sokszor gondolt arra magányos óráiban, amikor egy fárasztó kísérleti nap után nem jött álom a szemére, hogy ha nem ilyen körülmények között találkoznak, akkor talán még barátok is lehettek volna, elvégre az érdeklődési körük nagyon hasonló volt. Ezeken a gondolatokon a lány sokszor elmosolyodott, de legtöbb esetben elfintorodott mert olyan abszurdnak tünt ez a gondolat.  Aura-val ellentétben viszont Elíz szerette néha elengedni magát és olykor lazán, már már gyerekesen viselkedni. Elvégre valamikor a kezdetekben az Androidokat az emberek megsegítésére hozták létre, hogy társuk és partnerük, segítőjük legyenek az embereknek.  

Az Androidok Érájában a tudomány már valóban olyan szinten fejlett volt, hogy tényleg nehéz volt megállapítani, hogy ki ember és ki az Android. Aura és társai már szinte minden olyan tulajdonságokkal rendelkeztek, mint az emberek, bár ezek nagy része beprogramozott, előre megírt parancsok voltak, attól függően, hogy milyen szerepkörre szánták az Androidot. Nem mindegyikük rendelkezett ugyanazon tulajdonságokkal, hiszen egy segítőnek nem kellett társként funkcionálnia, vagy egy, csak munkára tervezett egyednek nem kellett tudnia ellátni egy beteget és ehhez hasonló különbségek voltak fellelhetőek közöttük. 

-Engedj el! Elegem van ebből! Nem akarom ezt tovább csinálni. Inkább ölj meg, itt és most.  

Elíz kitépte kezét Aura erős szorításából és a földre rogyott. Vékony teste görnyedve hevert a kicsi cellájának hófehér és jéghideg padlóján. Hiába volt meg mindene, a szabadságát kivéve, ezt a helységet, a rideg falakkal, jégkéken világító led-fényekkel, modern, de minimalista berendezéseivel mégis a börtönének érezte. Jogosan, hiszen ki volt szolgáltatva az Androidok minden szeszélyének. Ahogy a földön ült és gesztenyebarna haja az arcába lógott, nagyon elesett és gyámoltalan, megtört külsőt kölcsönzött neki.